Miután már találkoztunk egy csehszlovák (pontosabban szlovák) progresszív együttessel, ezúttal ismét egy ottani banda következik, amely bizonyos mértékig hasonló zenét játszik. A Blues Effect a Collegium Musicumhoz hasonlóan szimfonikus elemeket is használ, de tőlük eltérően cseh zenészekből áll, és az orgona helyett sokkal inkább a gitár határozza meg hangzásukat. Ezen az instrumentális lemezen egy egész szimfonikus zenekar kíséri őket. Nekik köszönhetően időnként a big band jazzre emlékeztet az album, amelyen viszont bőven hallhatunk bluest, rockot és még pszichedelikus hatások is érvényesülnek.

Korabeli koncertfelvétel, amelyen szintén egy nagyobb fúvós együttes társaságában lépnek fel:

Itt viszont csak az együttes tagjait láthatjuk-hallhatjuk, ráadásul még énekelnek is:

1971-ben további Jefferson Airplane-hez köthető lemezek is jelentek meg. Az együttes énekese és ritmusgitárosa  ekkor párt alkottak és közös albumot is jelentettek meg. Ezen Grace Slick és Paul Kantner mellett az együttes tagjai, valamint a San Francisco-i zenei élet további kiválóságai (mint Jerry Garcia, David Crosby, Graham Nash, Papa John Creach vagy a Tower of Power fúvósai) is szerepeltek. A borítón Slick és Katner lánya, China szerepel, akiről az anyuka dalt is írt.

Az egyik legismertebb San Francisco-i együttes 1971-es lemeze a vég kezdetét jelentette számukra. Távozott az addig a legfőbb összetartó erőt jelentő alapító énekes Marty Balin, miközben a többiek különféle felállásban adtak ki további albumokat. Bár a Bark nem tartozik az igazán ismert lemezeik közé, ezen is található jó néhány emlékezetes mozzanat. Hallhatjuk Papa John Creach hegedűjátékát, egy dalban Carlos Santana és Michael Shrieve is közreműködik. Grace Slick németül énekel és még egy a capella előadott szám is helyet kapott rajta.

Ebben az időszakban már nem sokat koncerteztek az előző évből viszont jócskán találtam felvételeket. Az egyiken hosszabb beszélgetést is láthatunk Grace Slick-kel.

Végre egy igazi nyers, dögös blues lemez. Ha valaki netalántán azt keresné, hová nyúlnak vissza a hetvenes években kibontakozó hard rock, majd heavy metal irányzat gyökerei, kétségtelenül a blues lenne az egyik, sőt talán a legfontosabb előzmény. Hound Dog Taylor bemutatkozó albumát csupán két este során rögzítették, de egyszerűségében is elemű erejű zenéje kiállta az idő próbáját.

A tegnap szalagavatón voltam. Szokás szerint rengeteg rettenetes zenét kellett hallgatnom, még az elvileg elviselhető számoknak is olyan feldolgozásaik szóltak, amiket nehezen voltam képes elviselni (bár közben az alkalomnak megfelelően táncoltam is). Közben annyi meg annyi jó zene van. Nem csupán olyan elvont, "vájtfülűeknek" való, mint ami a legutóbbi itt szerepelt, hanem kellemes, táncolni kiválóan alkalmas, fülbemászó muzsika is. Ezek közül választottam egyet mostanra. A Santana harmadik lemeze lezárta, egyben betetőzte az együttes első korszakát, a nagylemezek amerikai listáján első helyre emelkedett. Ezt követően tagcserékre került sor, más irányba haladtak tovább. Itt azonban még azt a latin-amerikai elemekkel tűzdelt rockzenét hallhatjuk, amellyel ismertté váltak. Érvényesül az együttes egyik védjegyévé vált három ütősből álló ritmusszekció, Santana mellett pedig ott gitározott a 17 esztendős(!) Neal Schon is. Közös szólóik a lemez fénypontjai közé tartoznak, miközben időnként az orgona is előtérbe kerül, változatosabbá teszi a hangzást, amihez még a Tower of Power fúvósai is hozzájárultak. Az album egy pillanatra sem "ül le", lendülete, frissessége elejétől végéig tart, miközben sok lemez második oldalára elfogynak az ötletek és töltelék számokat kell hallgatnunk. Több ízben azt gondolnánk, hogy ez a lemez csúcspontja, amit már nem lehet tovább fokozni, aztán újra és újra képesek meglepni. Ezen a jelentősen kibővített változaton az eredeti album mellett néhány kiadatlan dalt, valamint egy teljes korabeli koncertfelvételt is hallhatunk.

Egy akkori koncert, amelyen a lemez számos dalát előadják:

Ezen az előző évben készült felvételen Santana még egyedül gitározik:

A lemezen második felén is szereplő 1971-es koncertről rendelkezünk néhány élő felvétellel is:

A Santana a Woodstocki Fesztiválon robbant be, majd az arról készült filmmel vált széles körben ismertté. Az alábbiakban néhány ott készült felvételt láthattok, köztük a legismertebbet, a Soul Sacrifice-ot az akkor csupán 20 esztendős Michael Shrieve emlékezetes dobszólójával:

Ma hosszú balesetvédelmi előadáson vettem részt az iskolával. Közben rettenetes zenék szóltak (na jó, köztük volt egy R. E. M. sláger is). Arra gondoltam, mennyi jó zene is létezik... Mondjuk ez a lemez cseppet sem mondható könnyed muzsikának. Az angol zongorista által vezetett együttes albuma talán leginkább a progresszív rock Canterbury-i irányzatához sorolható, miközben a free jazz címkéjét is viselhetné.

A héten elhunyt Quincy Jones 1971-es lemezén a jazz mellett egyéb műfajok (mint a pos, a soul vagy a blues) hatása is erős. Néhány saját szerzemény mellett klasszikusok feldolgozásait is halljuk, köztük például Carole King vagy Marvin Gaye alig néhány hónappal korábban megjelent egy-egy dalát is. 

A néhány napja elhunyt Szörényi Szabolcs emlékére szóljon most az Illés 1971-es lemeze. A magyar rockzene történetében úttörő albummal van dolgunk. Első oldalán egy hat tételes beat-oratóriumot hallhatunk az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján. Erről kapta a nevét az amúgy cím nélkül megjelent lemez. A másik oldalon található az együttes egyik nagy slágere, a Kéglidal, ugyanott a Légy egy napra a kedvesem című dalban pedig Szörényi Szabolcs énekel. Be kell vallanom, hogy a lemezt eddig nem ismertem, és igen kellemesen meglepett. Megszületésének különleges körülményeiről, az egyes dalokról igen alapos és szakszerű ismertetést olvasható itt.

Az album megjelenésekor a norvég televízió készített filmet az együttesről. Ezen a teljes oratóriumot előadják. Igazi kordokumentummal van dolgunk, nem csupán Szörényi Leventét láthatjuk, amint arról énekel, hogy "a hatalom szeretete nem a szeretet hatalma," de Bródy Jánost is, amint békejeles pólóban angolul nyilatkozik. A hitelesség kedvéért az egyik dalhoz hangszereiket, Szörényi Levente pedig a haját is virágokkal díszítette. Több fiatalt is megszólaltnak a film készítői például az akkori szórakozási lehetőségekről vagy a lemez igencsak kényes témájáról. De inkább nem sorolom tovább, mennyi érdekesség látható-hallható rajta. Nézzétek!

Ismét egy dán progresszív együttes következik. Második lemezük meglehetősen kemény hangzását az orgona és a gitár összjátéka határozza meg. A saját szerzemények mellett egy Beatles feldolgozást is hallhatunk rajta.

Éppen 32 évvel ezelőtt vehettem részt Alvin Lee egy koncertjén. Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor élőben láthattam őt, viszont ekkor autogramot is kaptam tőle. Emlékszem, hogy az előadás után kijött a rá várakozó rajongók közé, és elbeszélgetett velünk. Bár akkoriban koncertek után alkalmam nyílt más neves zenészek közelébe is férkőzni, de egyértelműen ő volt a legközvetlenebb, legrokonszenvesebb. Lee elsősorban a Ten Years After énekes-gitárosaként ismert. 1971-ben az együttes hatodik stúdiólemeze jelent meg, amely utolsó igazán jó albumuknak mondható.

A Ten Years After nevéhez fűződik a Woodstocki Fesztivál egyik legismertebb fellépése. Az általuk előadott rock and roll egyveleg a rendezvény és a róla készült film egyik fénypontja volt.

A következő évben az Isle of Wight-i fesztiválon is felléptek:

 Végül egy hosszabb koncertrészlet, amelyen négy dalt is előadnak:

A több mint tíz éve elhunyt Lee gitárján a fenti három felvétel közül kettőn is láthatjuk a hippi korszak egyik szimbólumát, a békejelet. Úgy tűnik, számára egy életre szóló üzenetet hordozott: nem csupán hangszerén jelent meg, de az autogramjánál is ezt használta.