A kilenctagú amerikai együttes vezetője a dobos Maurice White volt. Bemutatkozó lemezüket leginkább az akkoriban elterjedő funk irányzathoz sorolhatjuk, de számos további hatás (mint a soul, a funky, a jazz, a blues, a gospel, a folk vagy a pszichedelia) is felfedezhető rajta. A figyelemreméltó vokális harmóniák mellett a különleges hangszerelések teszik izgalmassá az albumot, amelyet a következő évtizedek során még számos további követ majd.
Ismét eljött a blues ideje. Champion Jack Dupree zongorista-énekes és King Curtis szaxofonos közös lemezét nem találtam a youtubon, viszont alább láthatjátok a koncertet, amelynek anyagából válogatták az albumot. A kamera gyakran megtalálja a nevezetes svájci fesztiválon a közönség soraiban ülő Aretha Franklint is. King Curtis utolsó felvételéről van szó, ő néhány hónap múlva elhunyt.
A tragikus sorsú amerikai folkénekesnő már fiatalon zaklatott életet élt, tehetsége és pártfogói ellenére csupán két lemezt adott ki. Azok sikertelenségét követően visszavonult, majd néhány évvel később kábítószer túladagolásban hunyt el. 1971-ben első lemeze jelent meg, azon klasszikus hatások is érvényesülnek, miközben költői szövegei időnként a kereszténységre, a transzcendens világra utalnak.
Ismét szomorú alkalomból kell közzétennem egy lemezt. Ma érkezett a hír Dolly Parton haláláról. A 80 esztendős country énekesnő a műfaj egyik legkiválóbb előadója volt, akitől nemrégiben idéztem egy dalt a másik blogomban. Ezúttal arra az 1971-ben kiadott lemezére kerül sor, amellyel híressé vált. Korábban ugyanis főleg Porter Wagoner-rel közösen felvett dalairól volt ismert. Ezen az albumon azonban nem csupán szólóénekesként, de szerzőként is előlépett (a lemez tíz dalából hetet írt ő maga). A 11 testvérével együtt mély szegénységben gyerekeskedő Parton apja írástudatlan idénymunkás volt, így személyesen megtapasztalhatta az analfabetizmus hátrányait. Dúsgazdagon programot indíthatott, amellyel előbb szülővárosa, majd a megye, aztán az egész Egyesült Államok, sőt több ország gyerekeinek juttatott havonta könyveket, amíg el nem érték az iskoláskort (az idén már 25 milliót.)
A Man egy lemeze már szerepelt a blogban, ezúttal az angol progresszív együttes 1971 őszén megjelent albuma kerül sorra, a végén három ráadás-koncertfelvétellel.
A War is azon együttesek számát gyarapítja, amelyek két lemezt adtak ki 1971-ben. A korábbiról már esett szó a blogban. Az All Day Music is hasonlóképpen sokféle: a többnyire lágy dallamok, a funky, soul és jazz hatások mellett latin-amerikai ritmusok és vokális harmóniák jellemzik, miközben még egy kemény blues jammelést is hallhatunk rajta.
A mostani együttes is azok számát szaporítja, amelyek két albumot jelentettek meg 1971-ben. Ráadásul esetünkben mindkettő kiváló. Ajánlom azoknak, akik kedvelük a bluest, a rockot, a jazzt vagy éppen a progresszív muzsikát.
Ezen a felvételen egy németországi koncert felvételét láthatjátok. Egyik érdekessége, hogy azon Barbara Thompson is szaxofonozik.
A német együttes a német Krautrock irányzatból kiindulva alkotta meg sajátos hangzását, amely a pszichedelikus, progresszív elemeken túl elsősorban a szintetizátorok felhasználásával tért el a korban megszokottól. A második lemezükre is jellemző folyamatos lebegés nyomán zenéjüket többen a "space rock" vagy a "cosmic rock" címkével látják el. A Tangerine Dream a későbbiekben évtizedeken keresztül számos albumot adott ki, amelyekkel az elektronikus zene úttörőivé váltak.
Ezúttal egy japán progresszív banda kerül terírékre, A Strawberry Path zenéjét elsősorban a több hangszeren is játszó Shogeru Narumo játéka határozza meg: ő gitáron, billentyűsökön és basszusgitáron is hallható az alábbi albumon.