A tragikus sorsú amerikai folkénekesnő már fiatalon zaklatott életet élt, tehetsége és pártfogói ellenére csupán két lemezt adott ki. Azok sikertelenségét követően visszavonult, majd néhány évvel később kábítószer túladagolásban hunyt el. 1971-ben első lemeze jelent meg, azon klasszikus hatások is érvényesülnek, miközben költői szövegei időnként a kereszténységre, a transzcendens világra utalnak.

Néhány élő felvétel:

Ismét szomorú alkalomból kell közzétennem egy lemezt. Ma érkezett a hír Dolly Parton haláláról. A 80 esztendős country énekesnő a műfaj egyik legkiválóbb előadója volt, akitől nemrégiben idéztem egy dalt a másik blogomban. Ezúttal arra az 1971-ben kiadott lemezére kerül sor, amellyel híressé vált. Korábban ugyanis főleg Porter Wagoner-rel közösen felvett dalairól volt ismert. Ezen az albumon azonban nem csupán szólóénekesként, de szerzőként is előlépett (a lemez tíz dalából hetet írt ő maga). A 11 testvérével együtt mély szegénységben gyerekeskedő Parton apja írástudatlan idénymunkás volt, így személyesen megtapasztalhatta az analfabetizmus hátrányait. Dúsgazdagon programot indíthatott, amellyel előbb szülővárosa, majd a megye, aztán az egész Egyesült Államok, sőt több ország gyerekeinek juttatott havonta könyveket, amíg el nem érték az iskoláskort (az idén már 25 milliót.)

A lemez néhány dala élőben:

A Man egy lemeze már szerepelt a blogban, ezúttal az angol progresszív együttes 1971 őszén megjelent albuma kerül sorra, a végén három ráadás-koncertfelvétellel.

A War is azon együttesek számát gyarapítja, amelyek két lemezt adtak ki 1971-ben. A korábbiról már esett szó a blogban. Az All Day Music is hasonlóképpen sokféle: a többnyire lágy dallamok, a funky, soul és jazz hatások mellett latin-amerikai ritmusok és vokális harmóniák jellemzik, miközben még egy kemény blues jammelést is hallhatunk rajta.

Két korabeli élő felvétel a lemez dalaival:

A mostani együttes is azok számát szaporítja, amelyek két albumot jelentettek meg 1971-ben. Ráadásul esetünkben mindkettő kiváló. Ajánlom azoknak, akik kedvelük a bluest, a rockot, a jazzt vagy éppen a progresszív muzsikát.

Ezen a felvételen egy németországi koncert felvételét láthatjátok. Egyik érdekessége, hogy azon Barbara Thompson is szaxofonozik.

A német együttes a német Krautrock irányzatból kiindulva alkotta meg sajátos hangzását, amely a pszichedelikus, progresszív elemeken túl elsősorban a szintetizátorok felhasználásával tért el a korban megszokottól. A második lemezükre is jellemző folyamatos lebegés nyomán zenéjüket többen a "space rock" vagy a "cosmic rock" címkével látják el. A Tangerine Dream a későbbiekben évtizedeken keresztül számos albumot adott ki, amelyekkel az elektronikus zene úttörőivé váltak.

Ezúttal egy japán progresszív banda kerül terírékre, A Strawberry Path zenéjét elsősorban a több hangszeren is játszó Shogeru Narumo játéka határozza meg: ő gitáron, billentyűsökön és basszusgitáron is hallható az alábbi albumon.

Gondolom, kevesen tudják, hogy a Magna Carta egy angol együttes neve is. Ráadásul nem akármilyené, hiszen régi kedvenceim közé tartoznak, évtizedek óta szívesen hallgatom különleges énekharmóniáikat és többnyire finom, visszafogott dalaikat. Harmadik lemezüket trióként adták ki, és azon is elsősorban akusztikus hangszereken játszanak.

Korabeli élő felvételek:

Ma egy igazi legenda kerül sorra: Johnny Cash az amerikai country talán legismertebb előadója. Sajátos baritonja összetéveszthetetlen, kalandos életéről film készült, miközben ő maga is színészkedett. 1971-es lemeze címadó dalában arról vall, miért lép fel koncertjein mindig feketében. Az albumon több gospelt is énekel, magát Billy Grahamat is hallhatjuk, miközben egy háborúellenes dal jelzi, hogy ebben az időben még a legismertebb előadók is felvállalták a kényes társadalmi-politikai kérdésekben való megnyilvánulást.

Cashnek ebben az időszakban saját showműsora is volt az Egyesült Államokban, mégis néhány Európában készült élő felvételt választottam a korszakból. Az elsőn nem csupán felesége (June Carter), de anyósa is felbukkan a mikrofonnál, de láthatjuk-hallhatjuk Carl Perkinst, és felcsendül Kris Kristoferson dala (Me and Bobby McGee), amely talán elsősorban Janis Joplin előadásában ismert.

Végül egy különleges felvétel, amelyen Bob Dylannel együtt láthatjuk-hallhatjuk:

Nagy kedvenceim közé tartozik Frank Zappa. Sokáig a Mothers of Invention frontembereként lépett fel. 1971-ben Mothers néven adtak ki koncerlemezt a Fillmore East-beli fellépésükről. Bár nem tartozik a legismertebb albumaik közé, azért ez is figyelemreméltó. A bohóckodás valamint a komoly zenélés egészen különleges elegyét kapjuk az együttestől, amelyben legalább három énekes szerepelt, és amelyben Ian Underwodd játszott billentyűsökön és Aynsley Dunbar dobolt. A két évvel korábbi kitűnő Hot Rats két dala is felcsendül.

A fenti lemez anyagát két koncerten rögzítették. Ezek egyikének végén lépett fel velük John Lennon (aminek az volt az ára, hogy Yoko Ono sikításait is el kellett viselniük).

A Mothers egy évvel korábban a San Francisco-i Fillmore Westben lépett fel. Koncertjükről videófelvétel is készült: