Egy korai brit progresszív rock együttes lemezét ajánlom ma. A három alapító tag a kor annyi neves zenészéhez hasonlóan a John Mayall Bluesbreakers-ből kiválva igyekezett a saját útját járni - közösen. A rock mellett jazz, blues és klasszikus zenei hatásokat ötvöztek, saját számok mellett feldolgozásokat is előadtak. A műfaj jelesei általában sokkal inkább stúdióban készült felvételeikről ismertek, tőlük azonban ez a koncertlemez a legjobb (legalábbis véleményem szerint). Időnként úgy tűnik, mintha csak szórakoznának, lazán improvizálnának, miközben elképesztő összhangban és színvonalon játszanak (a szaxofonos időnként két hangszeren is...).
Itt láthatjuk is őket a lemezen hallható egyik dal előadása közben.
Sajnos a zenekarról e felállással és ezekkel a dalokkal csupán egy videót találtam, amely két számuk részletét tartalmazza:
A koncertlemez megjelenése után nem sokkal az együttes feloszlott - a csúcson hagyták abba. A nagyszerű zenészek külön-külön folytatták pályafutásukat, de hasonló sikereket már nem értek el. 1994-ben ismét összeálltak. Ekkori turnéjuk alkalmával Budapesten is jártak. Jelen voltam (egyik utolsó komoly koncertélményem). Emlékszem, mennyire kétkedve néztem eleinte az angol úriembernek tűnő gitárost, aki valamikor például a Lost Angeles (számomra legalábbis) emlékezetes szólóját adta elő. Az első sorokban sikerült helyezkednem, így hamarosan egészen közelről tapasztalhattam, hogy továbbra is kiváló muzsikus - a Valentyne Suite-ben is alaposan kitett magáért. Előadták a korábbi koncertlemez minden egyes darabját, valamint több más régi dalukat is.
Jegyem az említett koncertről (bár sem a 24, sem az utoljára nem stimmel):
