Ezúttal mindkét blogomban egyaránt tragikusan fiatalon (körülbelül egyidősen) elhunyt zenészek kerülnek sorra. Nick Drake lemezeit meglehetősen későn ismertem meg, de azonnal megragadott dalainak sajátos, melankolikus hangulata. Három lemeze közül talán éppen az 1971-es a legmozgalmasabb, legváltozatosabb. Lehetne írni a stílusáról (a folktól a bossa nováig), a közreműködő zenészekről (például a Fairport Convention tagjairól), az izgalmas hangszerelésről, a költői szövegekről, de tulajdonképpen ez mind másodlagos. A zene szépségét nem adhatja vissza, ahogyan erejét sem, amellyel képes addig ismeretlen tájakra repíteni. Nick Drake varázslatos, szépséges (belső) vidékekre kalauzol. Útra fel!

Egy "adagban" csak ezt a változatot találtam a jútubon, a dalok nem az eredeti sorrendben szerepelnek, de talán ez a szerencsésebb megoldás (annál, mint ha egyenként töltöttem volna őket fel).