Minden hétre egy lemez

Minden hétre egy lemez

Faces: A Nod is as Good as... (1971)

2023. október 15. - László Andor

Miközben múlt heti "hősünk", Jeff Beck feloszlatta együttesét, a másik blogban már szerepelt Small Faces frontembere (Steve Marriott) szintén távozott. A két egykori együttes tagjai együtt alapították a Facest 1969-ben. Két évvel később igen elfoglaltak voltak, két albumot jelentettek meg, sőt Rod Stewart szólólemezén is őket hallhatjuk. A két említett album közül ezúttal a másodikat mellékelem (mert ezt találtam meg "egyben" a videómegosztón). Itt is azt az egyszerű rock and rollt játszák, amelyről leginkább ismertté váltak. A fergeteges rock számok és szívszorító balladák mellett a lemezen még egy Chuck Berry-feldolgozás is található. Az együttes tagjai közül a későbbiekben Rod Stewart igazi világsztár lett, de ugyanezt mondhatjuk el Ronnie Woodról is, aki a Rolling Stones gitárosává vált. Ronnie Lane szintén nagyszerű lemezeket adott ki a későbbiekben.

A Faces igazi koncertzenekar volt. 1971-ben nem csak a stúdióban szorgoskodtak, de fáradhatatlanul léptek fel élőben is. Elsőként a legendás londoni Marquee klubban 1970 végén rögzített koncert részleteit láthatjátok, amit egy 1971-es párizsi felvétel követ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://heti-lemez.blog.hu/api/trackback/id/tr7818191507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása