1990 márciusáról marosvásárhelyiként egészen más jut eszembe, de akkor indult az a rádióműsor, amelynek köszönhetően rengeteg jó zenét ismerhettem meg - az e heti együttesről is ott hallottam először. Korábban már írtam róla, mennyire nehéz volt akkoriban zenéhez jutni felénk. A helyzet fokozatosan javult, először Vásárhelyen, majd Budapesten is nagyon sok zenét tudtam szerezni. Eleinte kazettára másoltam-másoltattam őket, de sok előadót nem ismertem - fennállt annak a veszélye, hogy olyasmiért adok ki pénzt (az üres kazetta és a másolás árát), amiért nem érdemes. Később többféle rocklexikont is beszereztem; ezekben a szerzők által legfontosabbnak ítélt együttesekről volt rövid leírás és diszkográfia - bár gyakran ezekből sem derült ki, melyek a gyengébb lemezek, amelyeket fölösleges felvenni. Nem emlékszem, mikor fedeztem fel a Pittiş Show-t, mindenesetre évekig a legfőbb zenei "forrásommá" vált. A műsor nevét Florian Pittişről kapta. Korábban egy szombati tudományos tv-műsor hangjaként ismertem őt: jellegzetes baritonjával tette még különlegesebbé a távoli égitestekről vagy éppen a földi élővilágról szóló adásokat. Egyébként neves román színész, rendező, zenegyűjtő, maga is szövegíró, énekes volt. Műsoraiból nagyon sok zenét vettem fel. Pedig jóval többet nyújtott annál. A hatalmas ismeretanyaggal rendelkező, tehetséges, a jó zenét szenvedélyesen szerető és népszerűsítő műsorvezetőtől rengeteget lehetett tanulni. A majdnem kétórás műsoridőben általában teljes lemezeket mutatott be, a fontosabb együtteseknek, előadóknak (mint pl. a Led Zeppelin, vagy a King Crimson) egész sorozatokat szentelt. Néha eltért ettől, például amikor a hatvanas évek második felének slágerlistás számaiból szemezgetett, így olyan előadók is műsorba kerültek, akik csupán egy-két számmal vétették észre magukat annak idején. Az is megesett, hogy J. J. Cale lemezeiről válogatott dalokat, közben pedig verseket szavalt... A visszafogott zene hangulata és a költészet egészen különleges elegyet alkotott. Máskor kimerítő ismertetéseket hallhattunk tőle egy-egy lemezről (ezek közül sajnos csak a Santana Caravanserai-ról mondottak rémlenek). Akkoriban a műsorban sugárzott zenék voltak fontosak számomra, ma sokkal inkább a "körítés" érdekelne, azok a versek, vagy méltatásai. Nemrégiben rákerestem a neten, és megtaláltam néhány műsort. Az egyiket elindítottam, Pittiş Shakespeare-idézettel kezdett... tovább nem is hallgattam.
A Mahavishnu Orchestra az 1970-es évek ún. fúziós irányzatának úttörő együttese volt, nevük John McLaughlin akkori (szellemi) mesterétől, az indiai származású gurutól, Sri Chimnoytól származik, aki a Mahavishnu (azaz 'nagy Vishnu') nevet adta a gitárosnak. Az együttes tagjainak származása is színes, akárcsak zenéjük: anglial, panamai, cseh, ír és amerikai születésűek, elképesztő egyéni képességeiket nagyszerű szerzemények során bizonyítják. Még rengeteget lehetne írni róluk: az együttes előtti pályafutásukról, elképesztő muzsikájuk hatásáról, arról, hogy mennyi együttes követte őket a jazz-rock műfajában, és persze arról, hogy micsoda karriert futottak be a későbbiekben - de azt hiszem, már így is túl sokat írtam.
Ha igazak a feliratok az alábbi két felvételt két nap eltéréssel rögzítették a következő évben. Ezeken láthatjuk, hogy amúgyis összetett szerzeményeiket még hosszabb improvizációikkal hová fejlesztették fellépéseiken.
