Ezúttal Peter Hammill első szólólemeze kerül sorra. Őt a Van der Graaf Generator énekeseként ismertem meg, ezt az albumát jóval később hallottam. Egészen különleges hangja összetéveszthetetlen. Nagyjából ugyanazok a zenészek kísérik, akik az együttesében is játszanak, a jelentős kivételt a King Crimson gitárosa, Robert Fripp jelenti - az ő különleges játéka sokat tesz hozzá a hangzáshoz. Egészen más zenét hallhatunk itt, mint az ugyanabban az évben kiadott VdGG-lemezen (amely remélhetőleg hamarosan sorra kerül majd a blogban). Az itteni dalok jóval rövidebbek, egyszerűbbek, derűsebbek, kevesebb bennük a progresszív vonás, még folkos  jellegű számok is felbukkannak. Ugyanakkor rögtön a nyitódal meglehetősen merész húzásokkal lep meg, és a folytatás is igen változatos. Kétségtelen, hogy Hammill sok évtizedes szólókarrierjét egy kiváló lemezzel indította.