Nemrégiben tudatosult bennem, hogy a blogban eddig szereplő számtalan (majdnem 180) 1971-ből származó lemez közt nem szerepelt még a Yes - pedig két kitűnő albumot is kiadtak ebben az évben. A progresszív rockzene igazi nagyságai ők. Nem triót alkotnak, mint az ELP, ahol elsősorban a billenytűsök határozzák meg a hangzást. Nem is elsősorban a gitáros különleges játéka teszi egyedivé a zenéjüket (mint mondjuk a King Crimson esetén). A harmadik lemezükön (ami 1971-ben az első volt) az öt virtuóz tag (közéjük számítom a különleges hanggal rendelkező Jon Andersont is) valódi együttesként játszik, előző albumaikhoz képest egyértelműen szintet léptek - ami részben az új gitáros, Steve Howe csatlakozásának köszönhető. Az anyag változatossága lenyűgöző, a zenéjükben felfedezhető hatások a folktól a rock and rollig és a jazztől country-ig terjednek, és a saját szerzemények közt néhány másodpercre John Lenon klasszikusa (a Give Peace a Chance) is fellhangzik. .

Néhány korabeli felvétel, amelyeken a lemez első dalát adják elő:

Érdekes ugyanazt a számot látni és hallani a régi, majd az új billentyűssel, de róla majd a következő lemez kapcsán lesz majd szó.

A következő dalról szerencsére rendelkezünk korabeli élő felvétellel:

A lemez harmadik dalának akkori koncertváltozatához készült egy korabeli felvételeket is tartalmazó videó:

A negyedik dalról is van koncertfelvételünk, az utolsó kettőről viszont csak jóval később felvett változatokat találtam, így azokat már nem mellékelem.