Erre a hétre egy másik 1970-es dupla lemezt választottam. Ezen azt hallhatjuk, mi történik, ha összeáll egy neves angol énekes egy ismeretlen kaliforniai együttessel és egy dán szájharmonikással. Második (egyben utolsó) lemezük valamiféle pszichedelikus funky "dzsemmelés" jazz, blues, latin és soul elemekkel. A saját dalok mellett elhangzik a Rolling Stones Paint It Black-je és a Moody Blues Night's in White Satin-je különleges feldolgozásait is elhangzanak.
A lemez címe egyszerre utal az énekes nevére és egy rabszolgasággal foglalkozó könyvre (The Black Man's Burden - amely egyébként Ruyard Kipling egy versére (The White Man's Burden) való válaszként is értelmezhető).
A lemez, és különösen az utolsó dal egy olyan korszaknak állít emléket, amikor még őszintén hittek a szeretet és a zene erejében. Burdon itt a(z akkor) nemrégiben elhunyt Jimi Hendrixre is emlékezik. A gitáros két nappal halála előtt éppen Burdon és a War társaságában lépett fel utoljára...
Élő felvételen is láthatjuk őket improvizálni:
Nem vehetik el a zenénket:
