A változatosság kedvéért most nem csak a lemez megjelenési éve egyezik meg a múlt hetivel. Hasonló felállásban (power trio), hasonló műfajban (blues, hard-rock) tevékenykedő fiatalokról van szó. Az ekkor még csupán 22 éves énekes-gitáros Rory Gallagher az előző év végén feloszlatta az együttest és több évtizedes szólókarrierbe kezdett. Vele még többször fogunk találkozni (ennél az évnél is, mert 1971-ben két lemezt is kiadott).
Mivel elég egyhangúnak tűnhet így a blog, mesélek keveset arról, hogyan ismertem meg a Taste-et (és Rory Gallaghert). Az 1980-as években Marosvásárhelyen felnőve nehéz volt "rendes" zenéhez jutni. Csak egy állami tv-adó létezett, ahol túlnyomórészt kommunista propagandát lehetett nézni, néha úgynevezett (fegyelmezett, jól öltözött, jól fésült táncdalénekesek által előadott) "könnyűzenét", amit a rendszer még elnézett. A rádióban sem volt sokkal nagyobb a választék. Mintha a Szabad Európán lett volna vasárnaponként egy műsor, ahol az a heti slágerlista első tíz helyezettjét adták. Az Újvidéki Rádióra emlékszem még, ahol időnként komolyabb rockzenét (pl. Police) is el lehetett csípni. De mindkét adót csupán nagyon rossz minőségben lehetett fogni, alig hallottam őket. - jószerivel a készülékhez tapasztott füllel kellett hallgatni őket. 1990-től, a rendszerváltást követően a román tévé is változatosabb zenéket kezdett sugározni. Emlékszem micsoda döbbenettel néztem egy Muddy Waters koncertet az 1970-es évek második feléből. Mindez számomra azonban édes kevés volt, nem olthatta csillapíthatatlan zene iránti éhségemet. Ekkor fedeztem fel (1990-ben vagy 1991-ben) azt a rádióműsort, amelynek köszönhetően rengeteg nagyszerű zenével ismerkedhettem meg (például a Taste-tel is). Később írok majd magáról a műsorról. Addig is remélem tetszeni fog az e heti lemez:
Egy másik koncertlemez is megörökíti energikus színpadi játékukat a nevezetes 1970-es Isle of Wight-i fesztiválon.
Itteni fellépésüket filmszalagra is rögzítették:
