A Barclay James Harvestet elég későn ismertem meg. Két kazettám volt tőlük egy későbbi stúdió- és egy koncertlemezükről. Már nem emlékszem, miként szereztem őket, de úgy rémlik vásároltam. Ez igen ritkán esett meg annak idején (többnyire üres kazettákra másoltam a zenéket), ekkor is valószínűleg sokat haboztam. Egyrészt azért, mert nem is "rendes", eredeti kazetták voltak (hanem rossz minőségű kalózkiadások), másrészt azért, mert még így is sajnáltam rájuk a pénzt (bár minden bizonnyal olcsók voltak), és elsősorban azért, mert nem ismertem az együttest, csak rémlett, hogy jó zenét játszanak. Megérte megvenni őket, mindkét lemez tetszett. Sokáig csak ezeket ismertem tőlük, most viszont az 1971 elején megjelent második lemezük kerül sorra. Az együttes szimfonikus progresszív zenét játszik. A hangzást időnként a mellotron uralja, és sajátosan emelkedett éteri (kozmikus), melankolikus hangulatot kölcsönöz. Máskor a gitár is előtérbe kerül, ám  összességében inkább a balladák uralják a lemezt, a zene egyszerre kellemes és keserves: dallamos, fülbemászó, fájdalmas és megrázó. Mindezt  a szimfonikus kíséret egészíti ki zokogó vonósokkal meg harsogó fúvósokkal. A lemez alább hallható CD-változatát néhány ráadás felvétellel toldották meg.

Koncertjeiken rendszeresen előadták a lemez egyik dalát. Az alábbiakban egy 1974-es felvételt láthattok róla.