Éppen 32 évvel ezelőtt vehettem részt Alvin Lee egy koncertjén. Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor élőben láthattam őt, viszont ekkor autogramot is kaptam tőle. Emlékszem, hogy az előadás után kijött a rá várakozó rajongók közé, és elbeszélgetett velünk. Bár akkoriban koncertek után alkalmam nyílt más neves zenészek közelébe is férkőzni, de egyértelműen ő volt a legközvetlenebb, legrokonszenvesebb. Lee elsősorban a Ten Years After énekes-gitárosaként ismert. 1971-ben az együttes hatodik stúdiólemeze jelent meg, amely utolsó igazán jó albumuknak mondható.

A Ten Years After nevéhez fűződik a Woodstocki Fesztivál egyik legismertebb fellépése. Az általuk előadott rock and roll egyveleg a rendezvény és a róla készült film egyik fénypontja volt.

A következő évben az Isle of Wight-i fesztiválon is felléptek:

 Végül egy hosszabb koncertrészlet, amelyen négy dalt is előadnak:

A több mint tíz éve elhunyt Lee gitárján a fenti három felvétel közül kettőn is láthatjuk a hippi korszak egyik szimbólumát, a békejelet. Úgy tűnik, számára egy életre szóló üzenetet hordozott: nem csupán hangszerén jelent meg, de az autogramjánál is ezt használta.

Amikor megjelent Elton John 1971-es stúdiólemeze, az énekes-zongorista már jelentős sikereket aratott. A Madman Across the Water újabb lépést jelentett számára a világhírnév felé vezető úton. A dalok hangulatát a vonós hangszerelés teszi még különlegesebbé.

Korabeli élő felvételek, amelyeken a lemez több dalát is előadja:

Aki még nem hallotta, milyen az, amikor 4 tuba játszik egy rockegyüttesben, vagy éppen fife szólóval színesítenek egy dalt, hallgassa a mostani lemezt. A New York-i Filmore East-ben, nem sokkal annak bezárása előtt rögzített koncerten az amerikai énekes-gitáros szájharmonikán, bendzsón és fifén is játszik. Az elsősorban blues előadóként ismert Taj Mahal dupla lemezén soul és funky hatások is érvényesülnek.

Néhány korabeli élő felvétel. Az első kettőn Taj Mahal az 1968-as Rolling Stones által rendezett különleges koncerten, a Rock and Roll Circus-ban lép fel:

Egy másik koncertfelvétel ugyanabból az évből:

Két évvel későbbi szintén Jesse Ed Davis kíséri gitáron:

Az eredeti lemez egyik dala:

Egy hosszabb felvétel, amelyen kalimbán és bendzsón is játszik:

Itt élőben is láthatjuk, amint egy tuba kíséri, és még fütyül is mellé:

Általában korabeli élő felvételeket szoktam válogatni, ezúttal kivételt tettem. Részben azért, mert egy másik kiváló zenész, Keb Mo társaságában lép fel, részben azért, mert láthatjuk, milyen formában játszik 75 évesen is, részben pedig azért, mert az általam annyira kedvelt blues viszonylag ritkán kerül terítékre a blogban.

Amikor néhány évvel ezelőtt a Covid áldozataként elhunyt John Prine, nem is hallottam róla - pedig nem akárkiről van szó. Karrierje az előző alkalommal itt szerepelt Kris Kristoffersonnak köszönhetően kezdődött. Ő figyelt fel az énekes-gitárosra, akinek bemutatkozó lemeze számos igazi klasszikust tartalmaz, olyan dalokat, amelyeket a következő években-évtizedekben számtalanszor előadtak mások is. A folk, country, blues és a rock keverékét játszó Prine történetei igencsak változatosak: egy kábítószerfüggővé váló háborús veterán tragikus sorsáról, a külszíni szénbányászat pusztító hatásairól vagy éppen egy középkorú nő ("old woman") szürke hétköznapjairól. A szerző húszon-egynéhány évesen énekel magányról, öregedésről, elidegenedésről, fájdalomról, közönyről, családról, szerelemről és halálról. A lemez legelső dalát egészen másként szokták értelmezni, de a szerző szerint egy olyan élményét örökítette meg, amelyet én is többször átélhettem: időnként olyan helyzetekben mosolyodok el, amikor azt egyáltalán nem volna szabad. E miatt nem egy alkalommal kerültem már kellemetlen helyzetbe, amikor magyarázkodnom kellett. Azt viszont, remélem, nem kell magyaráznom, miért tartom ezt 1971 egyik legjobb lemezének.

A lemez néhány dala Prine előadásában:

Néhány héttel ezelőtt hunyt el Kris Kristofferson. Több ízben gondolkodtam rajta, hogy szerepeljen-e a blogban, végül mostanra döntöttem úgy, hogy itt a helye. 1971-es lemeze kétségkívül kiváló dalok gyűjteménye. (Sosem voltam country rajongó, de az évek során azért jócskán változott a véleményem.) Az elsősorban színészként ismert énekes-gitáros dalszerző számos szerzeménye vált népszerűvé mások előadásában. Janis Joplin blogban is szereplő utolsó lemezén hallható Me and Bobby McGee például hetekig vezette a slágerlistát abban az évben, amikor megjelent Kris Kristofferson második albuma. Annak megrázó, záródala a nemrégiben elhunyt énekesnőre emlékeztet.

Egy hosszabb felvétel 1970 végéről, amelyen a lemez több dala is hallható.

A Joplin feldolgozásában híressé vált dal a szerző előadásában: 

A Thin Lizzy első lemeze még egyáltalán nem emlékeztet a későbbi nagy sikerek korszakára. Nyoma sincs rajta a két szólógitárra épülő jellegzetes hard-rock hangzásnak. A trió felállás zenéjében itt még blues, folk és pszichedelikus hatások érvényesülnek. Az ír együttes albumán ugyanakkor már hallhatjuk Phil Lynott jellegzetes hangját, és a basszusgitáros dalszerzőként is itt mutatkozik be.

Ismét egy magyar együttes következik - és nem is akármilyen. A Syrius olyan jazz-rockot játszott, amelyhez hasonlóan merész progresszív és virtuóz zenét akkoriban Magyarországon senki. Ausztráliában váltak igazán ismertekké, ott is rögzítették a "nagy felállás" egyetlen lemezét, amely ezt követően jelent meg itthon is.

Szintén Ausztráliában vették fel őket videóra is:

A következő évben csatlakozott a bandához a gitáros Tátrai Tibor. Az alábbi felvételeken már ő is szerepel:

Az amerikai duó első lemezén lágyabb és keményebb dalok egyaránt találhatók. A country, folk, rock és karibi zenék egyvelegét találjuk itt, de a számok témái is igen változatosak. Az egyiket Loggins saját bátyjának írta ajándékként gyermekének születésekor, a másik egy képzeletbeli jamaikai szigetről szól, egy harmadik Milne híres regénye alapján Micimackót és Róbert Gidát szólaltatja meg. A lemez számos dala vált közismertté, dolgozták fel  többen is az évek során. Mivel sajnos egyben nem találtam meg, így csak számonként hallgathatjátok meg és koncertfelvételeket sem mellékeltem.

A holland progresszív banda talán legismertebb lemeze az 1971-es. Zenéjük jellegzetessége a női énekesnő különleges hangja és a szimfonikus hatást keltő mellotron erőteljes jelenléte. Az eredetileg 34 perces lemezt a CD formában való kiadáskor még ráadásokkal is megtoldották, így néhány dalt több változatban is hallhatunk.

Korabeli élő felvételek, amelyeken láthatjuk őket, amint a lemez több dalát is előadják.

A blues három királya (King) közül a legismertebb talán B. B. King. Őt 1970-ben kérték fel egy chicagói börtönben való fellépésre. Itt rögzítették az alábbi koncertet, amelyen számos ismert dalát adja elő a valóban válogatott közönség előtt. A körülmények ellenére teljes zenekarával együtt lépett fel, így Lucille-ja mellett az őt kísérő fúvósokat is hallhatjuk.

A börtönökben való koncertezés akkoriban nem számított ritkaságnak. Johnny Cash egyik legismertebb lemezét is így vették fel. A chicagói intézményben szerzett szomorú élményei hatására B. B. King felajánlotta, hogy ingyen lép fel ezeken a helyszíneken. Élete hátralevő részében több mint 50 börtönben koncertezett és egy fogvatartottakat segítő alapítványt is létrehozott. A hírhedt New York-i SIng Sing-ben 1972-ben több előadóval együtt adott koncertjéről film is készült. Ebből láthatunk egy hosszabb részletet: