Minden hétre legalább egy lemez 1971-ből

Minden hétre legalább egy lemez 1971-ből

Chicago: Cihcago III (1971)

2022. december 11. - László Andor

Még mindig a C betűnél, az 1971-es évnél, és az Egyesült Államoknál tartunk (ígérem, jövő héten földrészt váltunk).

Nem tudom, van-e még egy olyan együttes, amely ekkora lendülettel robbant volna be, mint a Chicago. Három dupla lemezzel indítottak, vagyis kevesebb mint két év alatt hat lemeznyi anyagot adtak ki, amit egy négy lemezből álló koncertlemez követett. Mindezt egy olyan korszakban amikor még a legnevesebb előadók is alig, vagy egyáltalán nem adtak ki duplalemezt. Természetesen nem csupán mennyiségi szempontból lenyűgöző az együttes teljesítménye. Bemutatkozó lemezük színvonalát ezen a harmadik albumon is tartották, a felvonultatott anyag most is igencsak változatos: a rock és a jazz mellett funky, soul, blues, country, sőt klasszikus zenei hatások jelennek meg, időnként egészen különleges eleggyé ötvöződve. Ennek megfelelően váltakoznak a kemény és lágyabb dalok, az összetett progresszív muzsika, az elvont, hosszú, többrészes szerzemények és a rövidebb pop-számok, a kemény rock, valamint a finomabb slágerek fülbemászó dallamai. A telt, izgalmas hangzást, az együttes sajátos stílusát hét kiváló zenész, köztük három fúvós biztosítja. A tagok közül hárman is nagyszerű énekesek, akik egymást váltják a mikrofonnál, máskor meg  a háttérvokál gyönyörű harmóniáiról gondoskodnak. A harsonástól a dobosig mindenki kap lehetőséget szólózni, a keményebb riffek után az akusztikus gitárt is szerephez jut, és a fuvolás szintén kitesz magáért. A szövegek időnként komoly témákat feszegetnek: természetvédelem, az utazás, turnézás fáradalmai, háborúellenesség, a lemezipar bírálata, az amerikai életforma visszásságai mind megjelennek bennük. Egy versbetétet is hallhatunk, máskor viszont arról értesülünk, hogy a lírai én egy órát tölt a zuhanyzó alatt, és szemetet eszik reggelire. (A  felirat téves, nem az együttes második lemezét hallhatjátok)

A bejegyzés trackback címe:

https://heti-lemez.blog.hu/api/trackback/id/tr4517997942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása