Az év elején hunyt el Jeff Beck, akiről a másik blogomban megemlékeztem, de itt ez elmaradt. Talán azért, mert 1971-es lemeze nem tartozik legismertebb albumai közé. Beck az előző évben feloszlatta korábbi együttesét, majd súlyos balesetet szenvedett. Teljesen új kísérőzenészekkel vette fel újabb lemezét, amelyen szakított a korábbi bluesos hangzással, a hard-rock mellett a soul hatások kerültek előtérbe. A középszerű dalokat a hosszabb instrumentális részek, a gitáros és a zongorista időnként jazz-es szólói teszik izgalmasabbá.

Jeff Beck a következő évben újabb lemezzel jelentkezett. Az alábbiakban itteni két dalát adják elő élőben.

Az 1960-as évek második felében San Francisco a pszichedelikus rock bölcsője volt. Számos nagy sikerű együttes kezdte itt ekkor a pályáját - köztük a Quicksilver Messenger Service. Bár az évek során több tagcserén estek át, hatodik lemezükön is megőrizték a két gitár összjátékára épülő jellegzetes hangzásukat. 

A sokat koncertező, a rockzene aranykorában működő, jelentős együttesről van szó, ezért íme egy válogatás koncertfelvételeikből:

A Barclay James Harvestet elég későn ismertem meg. Két kazettám volt tőlük egy későbbi stúdió- és egy koncertlemezükről. Már nem emlékszem, miként szereztem őket, de úgy rémlik vásároltam. Ez igen ritkán esett meg annak idején (többnyire üres kazettákra másoltam a zenéket), ekkor is valószínűleg sokat haboztam. Egyrészt azért, mert nem is "rendes", eredeti kazetták voltak (hanem rossz minőségű kalózkiadások), másrészt azért, mert még így is sajnáltam rájuk a pénzt (bár minden bizonnyal olcsók voltak), és elsősorban azért, mert nem ismertem az együttest, csak rémlett, hogy jó zenét játszanak. Megérte megvenni őket, mindkét lemez tetszett. Sokáig csak ezeket ismertem tőlük, most viszont az 1971 elején megjelent második lemezük kerül sorra. Az együttes szimfonikus progresszív zenét játszik. A hangzást időnként a mellotron uralja, és sajátosan emelkedett éteri (kozmikus), melankolikus hangulatot kölcsönöz. Máskor a gitár is előtérbe kerül, ám  összességében inkább a balladák uralják a lemezt, a zene egyszerre kellemes és keserves: dallamos, fülbemászó, fájdalmas és megrázó. Mindezt  a szimfonikus kíséret egészíti ki zokogó vonósokkal meg harsogó fúvósokkal. A lemez alább hallható CD-változatát néhány ráadás felvétellel toldották meg.

Koncertjeiken rendszeresen előadták a lemez egyik dalát. Az alábbiakban egy 1974-es felvételt láthattok róla. 

Ezúttal egy olyan lemezt választottam, amelyről minden bizonnyal nagyon kevesen hallottak. A dán együttes gitárosának játéka Jimi Hendrix hatalmas hatását példázza (na jó, kissé erőltetett az alliteráció).

A zenész házaspár lemezének változatos anyaga rock, country, soul, blues, gospel hatásokat vonultat fel. Számos feldolgozás található rajta, de a legnagyobb sikert éppen az egyik saját daluk aratta (a Never Ending Song of Love). A lemezen játszó muzsikusok közt számos akkori híresség bukkan fel (pl. Duane Allman, Gram Parsons vagy Leon Russel).

Végül egy 1969 végén Koppenhágában felvett koncert, ahol a házaspárt neves zenészek sora kíséri (például az akkor még Beatles-tag George Harrison). Különleges hangzásuk volt, amit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden idők egyik legkiválóbb gitárosa is beállt hozzájuk (tulajdonképpen kísérőzenésznek) - Eric Clapton egyébként kis túlzással Delaneytől tanult meg énekelni, de a zenéjük is hatott rá. Még a háttérénekesnő is az a Rita Coolidge, aki a későbbiekben hatalmas sikerű saját lemezek sorát adta ki.

Ezúttal mindkét blogomban egyaránt tragikusan fiatalon (körülbelül egyidősen) elhunyt zenészek kerülnek sorra. Nick Drake lemezeit meglehetősen későn ismertem meg, de azonnal megragadott dalainak sajátos, melankolikus hangulata. Három lemeze közül talán éppen az 1971-es a legmozgalmasabb, legváltozatosabb. Lehetne írni a stílusáról (a folktól a bossa nováig), a közreműködő zenészekről (például a Fairport Convention tagjairól), az izgalmas hangszerelésről, a költői szövegekről, de tulajdonképpen ez mind másodlagos. A zene szépségét nem adhatja vissza, ahogyan erejét sem, amellyel képes addig ismeretlen tájakra repíteni. Nick Drake varázslatos, szépséges (belső) vidékekre kalauzol. Útra fel!

Egy "adagban" csak ezt a változatot találtam a jútubon, a dalok nem az eredeti sorrendben szerepelnek, de talán ez a szerencsésebb megoldás (annál, mint ha egyenként töltöttem volna őket fel).

Ezen a héten újabb különleges lemezre kerül sor. Nemrégiben hallottam először, de hangulata azonnal megragadott (habár amúgy nem igazán hallgatok avantgárd zenéket). John Coltrane hárfán és zongorán játszó özvegyét kiváló muzsikusok kísérik indiai és észak-afrikai utazásán.

Egyik kedvenc német együttesem kerül ma sorra. A Frumpy néhány éves fennállása alatt csupán három lemezt adott ki (bár később újjáalakultak és készítettek még). Ezek közül talán éppen az 1971-es a legsikerültebb: a hard rock, a Krauftrock és a szimfonikus elemek sajátos elegyét ötvözi, és az énekesnő különleges hangja is érvényesül rajta.

A kor egyik legismertebb német együtteseként több televíziós műsorban is szerepeltek. Az alábbiakban a lemez két dalát adják elő:

Néhány napja hunyt el Robbie Robertson, a The Band gitárosa és dalszerzője. A kanadai együttes évekig Bob Dylant kísérte, majd az ő árnyékából kilépve adták ki saját lemezeiket, amelyeken a korban üdítően friss és eredeti módon ötvözték a rock, a country, a blues és a folk elemeit. Erre a hétre 1971-es (negyedik) lemezüket választottam. Található rajta egy Dylan-feldolgozás, az egyik dalban pedig szerzőként és énekesként Van Morrison is közreműködik. 

Az Osibisa volt az egyik első nyugati együttes, amely zenéjébe afrikai elemeket is vegyített. Tagjai mind a fekete kontinensről (többnyire Ghánából és Nigériából) származtak, és az ottani egzotikus ritmusokat ötvözték a rock és a jazz elemeivel. 

Szintén 1971-ben jelent meg az afro-rock együttes második lemeze. Borítóján ismét szerepel a repülő elefánt, ami az Osibisa jelképévé vált. Ezt Roger Dean tervezte, aki például a Yes különleges borítóiért is felel.

Végül egy korabeli koncertfelvétel, amely némi ízelítőt nyújt élő fellépéseik hangulatából.