Egy újabb igazi cseme kerül sorra ezen a héten. Az underground Pink Fairies zenéje időnként már a punkot idézi, miközben kétségtelenül saját kora pszichedelikus hangzásvilágában gyökerezik. Nyitódalukat Jerry Rubin hasonló című könyve (Do It) ihlette és az akkori forradalmi várakozásokat visszhangozza, de a kemény számok mellett meglehetősen visszafogottan is tudnak játszani. Első lemezüket hallhatjátok.

Két évvel később készült koncertfelvétel:

A walesi együttes a korszakban elterjedt power trióként muzsikált. Hard rockot játszottak, később a heavy metal úttörőiként tartották őket számon. Ezúttal bemutatkozó lemezüket hallhatjátok.

Húsvétkor milyen más lemez is kerülhetne sorra, mint az, amely a Glory, Glory-val kezdődik. Ráadásul nem akármilyen együttes adja elő. Az Egyesült Államokban a legnépszerűbbek közé tartozó Byrds az 1960-as évek közepétől a folk-rock, pszichedelikus rock, majd a country rock úttörői tartozott, számos előadóra gyakoroltak nagy hatást. 1971-re az eredeti tagok közül már csak az énekes-gitáros Roger McGuinn maradt a fedélzeten, a többiek távoztak (így jött létre a Crosby, Stills & Nash vagy a Flying Burrito Brothers, de ugyanebben az évben jelentek meg például David Crosby és Gene Clark szólólemezei is). Az együttes ekkorra már egyértelműen túl volt a fénykorán, a kiváló gitáros, Clarence White sem tudta igazán fellendíteni pályájukat. E kései lemezükön is (mint annyi más alkalommal) szerepel Bob Dylan feldolgozás, de az ekkor még csak dalszerzőként ismert Jackson Browne egy számát is előadják.

Korabeli elő felvételek a továbbra is intenzíven turnézó együttessel:

A kiváló angol kvartett alább bemutatkozó lemeze következik. A Hamburgban alakult együttes zenéjére elsősorban a korszakban ismert német Krautrock stílus hatott, ennek megfelelően főleg a gitár és a mellotron érvényesül.

 Néhány élő felvétel is megörökítette őket:

A Chicago nem egészen két esztendő alatt kiadott első három lemeze mind dupla album volt. Az 1971 januárjában megjelent harmadik jóval több mint három éve szerepelt a blogban. Ezt a páratlan pályakezdést az együttes tovább tudta fokozni: néhány hónappal később első rockzenekarként egy egész héten keresztül játszottak a nevezetes New York-i Carnegie Hallban. Ekkori fellépéseiket örökítették meg egy négy lemezből álló, közel három órás anyaggal. Ennek létjogosultságáról és minőségéről máig megoszlanak a vélemények, mindenesetre az alábbiakban az általam igen nagyra tartott együttes e monumentális vállalkozását hallhatjátok: 

A Chicago lenyűgöző hangzását, a tagok virtuozitását, a három énekes kiváló hangját és színpadi jelenlétüket is szerencsére számos korabeli felvétel örökítette meg. Az alábbiakban egy-egy 1970-ben, illetve 1972-ben rögzített koncertet láthattok:

Ezúttal az angol együttes harmadik lemeze kerül sorra. Az addig is számos tagcserén átesett banda ezt követően hamarosan végképp szétesett. A dalok elsősorban a blues-rock műfajt idézik meg, időnként countrys hatásokkal (mint például az Allmann Brothers Band egyik számának feldolgozásakor).

Nem sokat tudni erről az angol együttesről, amelynek egyetlen lemeze állítólag csupán 99 példányban jelent meg annak idején. Egy Bach-szerzeménnyel indítanak, majd egy még korábbi korszakot elevenítenek fel, hiszen a 16-17. században élt angol zeneszerző és lantos, John Dowland egy dalával folytatják. A klasszkus nyitányt után a folk-rock stílus jegyében zenélnek tovább, aztán viszont meglepő módon nyers elektromos blues, majd hillbilly jug bandet idéző részek következnek. Nem tudom, hallottam-e ehhez fogható sokszínű, eklektikus lemezt - és még nem említettem a nyomokban szintén felfedezhető jazzt és a pszichedelikus hatásokat. Egy adott pillanatban egyszerre szólózik a szájharmonika és fuvola, máskor pedig dorombot használnak, miközben például egy Joni Mitchell dalt is feldolgoznak. Az előadók mintha egyetlen lemezen kívánták volna bemutatni a korszak számos irányzatát.

Ezúttal egyik kedvenc énekesnőm bemutatkozó szólólemeze következik. Sandy Denny elsősorban a Fairport Convention tagjaként ismert, akikkel 1969 során három nagyszerű albumot vettek fel. Miután a rövid életű Fotheringayban is szerepet vállalt, a szólókarrier mellett döntött. Denny kivételes hangját dicséri, hogy ő volt az egyetlen, aki vendégként énekelhetett Robert Plant társaságában egy Led Zeppelin lemezen (éppen az  ugyancsak 1971-ben megjelent Led Zeppelin IV-en). A The North Star Grassman and the Ravens érdekessége még, hogy azon az egykor szintén a Fairport Conventionben zenélő Richard Thompson is hallható gitáron

Egy korabeli élő felvétel:

1971 egyik legjelentősebb zenei eseménye kétségtelenül a George Harrison által a New York-i Madison Square Gardenben szervezett jótékonysági koncert volt. Miután az indiai-pakisztáni háború menekültjeinek helyzete humanitárius katasztrófával fenyegetett, Ravi Shankar indiai szitárjátékos fordult segítségért Harrisonhoz. Neki sikerült megnyernie számos kiváló zenészt és a koncertre a legjelentősebb amerikai koncerthelyszínen került sor. A fellépők közt találjuk például Ringo Starrt, Billy Prestont vagy Leon Russelt, de többek szereplése az utolsó pillanatig bizonytalan maradt. John Lennon például két nappal korábban visszamondta a fellépést, míg Bob Dylan végül elfogadta a meghívást. Eric Clapton ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen, de akkoriban annyira súlyos kábítószerfüggő volt, hogy egy helyettest (Jesse Ed Davis) is meghívtak, bár végül az angol gitáros képes volt játszani. A koncertet hatalmas érdeklődés övezte, és maguk a zenészek is meglehetősen izgatottan várták azt. Amióta 1966-ban a Beatles visszavonult a koncertezéstől, Harrison nem lépett fel "rendes" koncerten, és Dylan is nagyon ritkán játszott ekkoriban. Az utóbbi színpadra lépése váltotta ki a legnagyobb lelkesedést. Bevezetésként indiai zenészek játszottak egy háromnegyed órás részben, amiből a lemezre végül csupán 17 percnyi anyag került. Záródarabként a Harrison által erre az alkalomra írta a Bangla Desh című dalt adták elő. Harrison így nem csupán zenészként, a Beatles oszlopos tagjaként, majd szólólemezek sorát kiadva, hanem koncertszervezőként is úttörő szerepet játszott: az alábbiakban a nyolcvanas évektől elterjedt nagyszabású rockzenei jótékonysági koncertek "ősanyját" hallhatjátok:

A koncert felvételeiből film is készült, amiből néhány elérhető részletet mellékelek

A koncert próbáin is rögzítettek dalokat:

Végül egy olyan felvétel, amely az eredeti lemezváltozatra nem került fel, ugyanis csak a délutáni koncerten adták elő (este egy másik dallal helyettesítették):

A Cream és a Jimi Hendrix Experience sikere nyomán számos együttes próbálkozott a power trió felálással. Közéjük tartozik az ír Skid Row is (nem tévesztendő össze az 1980-as évek végétől nagy sikereket arató amerikai heavy metal együttessel). Hiába játszott itt Gary Moore személyében egy tehetséges fiatal gitáros, nem tudták megközelíteni például a Rory Gallagherrel felálló szintén ír Taste színvonalát. Lemezüket a címnek megfelelően 34 óra alatt vették fel és inkább jam sessionnek hangzik. Az egymástól alig megkülönböztethető, blues és hard-rock elemeket ötvöző dalok közt valamiért egy country felvétel is helyet kapott.

Korabeli élő felvételek: