Az 1970-es évek elején új korszak kezdődött a rockzenében. Míg a hatvanas években túlnyomórészt együttesek uralták a műfajt, ekkor kerültek előtérbe a szólólemezekkel próbálkozó előadók (pl. Lou Reed, Leonard Cohen, Joni Mitchell, Jackson Browne, Carole King, James Taylor, hogy csupán néhány amerikai szerzőt említsek). Közéjük tartozott Neil Young is, aki előzőleg több együttes tagjaként tevékenykedett (pl. Buffalo Springfield vagy Crosby, Stills, Nash and Young). Bár szólómezei korábban is jelentek meg, ettől kezdve viszont már szinte kizárólag ilyeneket adott ki - hosszú pályafutása napjainkig tart.

Egyértelműen ez volt a legsikeresebb lemeze, amit ugyanakkor nem az őt rendszeresen kísérő együttessel vett fel. A country-zene Mekkájában, Nashville-ben vonult stúdióba, ahol helyi zenészekkel rögzítette az anyagot.

Emlékszem rá, amikor először hallgattam, már a bevezető rész megragadott, azóta is nagy kedvenc. A lágyabb hangzású dalok időnként zavarnak, a zenekari kíséret van amikor idegesít, a néhány keményebb rockszám viszont megunhatatlan számomra. Az ezekben hallható hosszú gitárszólók mindig lenyűgöztek. Azért is különlegesek, mert  Young nem rendelkezik különösebb technikával, igen kevés hangot játszik meglehetősen lassan - viszont az érzés meg az érzék ahogyan előadja ezeket, ellensúlyozza hiányosságait. Lemezein és koncertjein rendszeresen vállalkozik maratoni szólókra.

Az Alabama című számban (és a korábban megjelent Southern Man-ben) a kanadai Young elmarasztalja az Egyesült Államok délkeleti államainak rabszolgatartó örökséggel elszámolni képtelen, bigottan vallásos konzervatív polgárait. Erre való válaszként a hetvenes évek egyik rockhimnuszában a déli Lynyrd Skynyrd Sweet Home Alabama című nótájában meg is szólítják Youngot: "Well I heard Mister Young sing about her/ Well I heard ol' Neil put her down/ Well I hope Neil Young will remember/ A southern man don't need him around anyhow."

z e heti lemez az angol folk-rock aranykorába repít vissza (szerintem az lehetett a műfaj legszebb időszaka).

A Fairport Conventionből kivált énekesnő, Sandy Denny által alakított rövid életű együttes egyetlen felállása alatt megjelent lemezét ajánlom figyelmetekbe. A dalok közül öt Denny-szerzemény, de található rajta több feldolgozás is. 

Talán érdemes átengedni magunkat a zene hangulatának, csak rá figyelve hallgatni (és nem pusztán háttérzajként alkalmazni).

Az előzővel azonos évben megjelent amerikai alternatív country-rock lemez. Dúskál a kellemes dallamokban és a szép vokális harmóniákban. 

A Pink Floyd egykori tagjának keretes szerkezetű szólólemeze: egy első világháborús veterán megrázó vallomása indítja és zárja. A "koncepcióalbum" (concept album) alapötlete szerint egy majom véletlenszerűen kapcsolgat egy televízió csatornái közt, ami lehetőséget nyújt Watersnek különféle társadalmi-politikai kérdések tárgyalására. Sok témája máig időszerű. Egyszerre szól például a háború szörnyűségéről, a fogyasztói társadalom embertelenségéről, a bolygó tönkretételéről, a televízió (ma inkább mobiltelefon) elidegenítő hatásáról, a társadalom "infantilizálódásáról", a hatalomnak, a tömegmédiának, az erőszaknak való kiszolgáltatottságunkról, a globalizáció "csodáiról", a képernyőt bámuló ember passzivitásáról. Ezek mellett konkrét történelmi eseményekről (első világháború, a Líbia elleni 1986-os amerikai légitámadás, az 1989-es pekingi Tienanmen téri vérengzés, az 1991-es iraki háború) is megemlékezik, miközben saját második világháborúban elvesztett apját is siratja. Akad olyan felvétel, ahol egy híres amerikai sportriporter a háborút kosárlabda-mérkőzésként közvetíti. Waters saját korábbi dalaira vagy tv-s reklámokra hivatkozik, számos további popkulturális utalás is található benne. 

A közreműködő zenészek között találjuk például Jeff Becket is, akinek sajátos stílusa sokat hozzátesz a  hangzáshoz. Waters rengeteg különleges hangot, effektust használt, így például HAL 9000 "haldokló" monológját Stanley Kubrick 2001- Ürodüsszeia című filmjéből (bár ez végül csak a lemez 2015-ös változatára kerülhetett fel).

A lemezhez régi emlékek is fűznek az 1990-es évek közepéről a Márton Áron Kollégiumból, ahol talán egy nagybányai diák ajánlotta a lemezt.

A szöveg és a zene igényessége, az üzenet komolysága számomra az alapvető lemezek közé helyezi.

Következő alkalomra igyekszem kevésbé sötét témájú darabot választani.

Terveim szerint legalább 3-4 éven keresztül fogok közzétenni heti egy-egy lemezt.

Valószínűleg nem minden esetben tudok majd jútubos vagy más elérhetőséget csatolni, de ha igazán érdekel, megtaláljátok egyéb helyeken.

Az első évben csak különböző előadóktól válogatok, így talán nem lesz annyira unalmas.